november

Szar(akodik) a blogspot képszerkesztője, ezért visszapakoltam a (novemberi) olvasónaplómat a molyra.

Most pedig: irány a cseh tenger!

úszó kerület

olvasom a hírekben, a most munkába álló übertitanicon 12 ezer fa- illetve bokor gondoskodik arról, hogy a hajó valóban a "tengerek oázisa" legyen... irigylésreméltó az utasok helyzete, az egy főre eső zöldet ki sem merem számolni, de érdemes összevetni Nagy-Budapest tüdejével a luxushajót: közterületeinken mindössze "32.000 db fasori fa és mintegy 100.000 db parkfa" éldegél (vannak még a "magánfák", nem is kevés, de az csak bónusz a tüdőnknek). szóval, ez kb tízszerese, de a "világvárosunk" nem csak tízszer nagyobb a luxushajónál...

könyv + blog + unatkozó háziasszony = szégyen

"A fű dalol és A kigyó árnyéka kifejezetten olyan könyvek, amikre ha visszagondolok, kis túlzással gyomorgörcsöt kapok. Lessinget azóta se tudtam kézbe venni, pedig tisztában vagyok vele, hogy egy jó könyv, mégis rátelepszik az emberre. A kígyó árnyékáról meg akkor ugyan azt írtam, hogy nem volt olyan érzésem olvasás közben, hogy széttépném a könyvet, viszont utólag már ezt érzem. Undorít, és bővíteni lehetne vele a tűzrevaló könyvek, és a büntetés olvasni kategóriás könyvek listáját."
(keményfedél)

Pozsonyi Bucó Ádám lehet hogy csak ironizált, lehet hogy nem, ha mégsem, akkor ajánlok neki egy szerencsétlent, aki alágyújtana az egyik legnagyszerűbb kortárs írónőnek (ill. egyik remekművének). Nem is ez a baj: de minek olvas valaki, ha kár belé?

Korábban is írt aranyosakat, már azt tovább akartam népszerűsíteni, annyira ütött: hogyan írj könyves blogot, ha unatkozó háziasszony vagy. Avagy: hogyan hányd tele a netet, két irodalmiaskodó fless közben.

"...temérdek infó van szerte széjjel a neten, és mert egyrészt nem igazán érek rá mindennek utána nézni, másrészt eszembe sem jut, harmadrészt meg késztetésem sincs, úgyhogy az van, ami, és kész.
és gondolom, ezzel sokan vagyunk még így."
(keményfedél)

Sajnos, tényleg sokan vannak...

Romhányi farvizén új rímhányó farvizel... evickél

Parádés, a legnagyobbjainkhoz méltó versparódiákba botlik azonnal, aki felüti Darvas László Grotex című "felnőttképeskönyvét" (Barlang kiadó, 2009, rajz. Felvidéki András)


(klikk a nagyításhoz) Ez szerintem zseniálisan jó.
Eztán ez a versike fogadja az olvasót, egy aranyos, terpeszkedő csacsi rajzával:

Csacsizsoltár

Engem nem zavar a
bőgése sem,
van benne áhítat
bőségesen,
s bár nem jut túl az
ián:
mi tánn szebban daloltunk a
litán?!
(ián)

"Mint kenyérnek a vaj..."

Julie & Julia
Nem csak a burgundi marhát könnyeztem meg.

A blog.

valakinek odaadom a tévém távirányítóját, és nagyon kérem, hosszas könyörgés után se adja vissza...

Új világ

Imádom a szakszótárakat... Ugyanis egyik rovatát sem értem... az angol szakszókincset naná hogy, de a magyart! mert ilyenekkel van tele:
tájoló szélrózsa, sólya (ez ismerős), dirk, számlengő, vihargrósz, száling, génuasott, stb.

[Nagy Zoltán: Angol - magyar, magyar - angol charterszótár : hajóbérlők vitorlásszótára : a tengeri kommunikáció szabványos kifejezései, Magánkiadás 2009.]

Északfoktitokidegenség, már megmondta a költő is.

(online segítség)

885.0-1/-9=945.11

Kitaláltam, hogy havonta kizárólag egy-egy náció irodalmának a javát fogom olvasni - szinte csak.
persze becsúszik majd egy-egy hazai friss, de megtartóztatom magam - és pl. december hava nálam idén a cseh könyveket fogja jelenteni... és mivel oly határtalanul testvéri irodalom ők, övék ráadásul a maradék november is.
A címben rejlő egyenletet pedig, aki érti, őrizze meg a titkát, aki nem, ne kérdezze :)
Mindenestre: vitorlákat fel, irány a cseh tenger!Aztán januárban majd valami melegebb égtájra váltok: egy spanyol ajkú népre. netán katalánra? valamelyik latin-amerikaira? utóbbi a legesélyesebb... majd meglátjuk!

így várnak haza

álmomban...

(via)

(Christophe Vorlet - via)

bloggertemetés volt már?

Sörben vagyon az orvosság. Magyarban!

Dúl az epidémia, ámde! Amennyiben jó magyari szokás szerint ócska, hazai sert iszol, bizony nyelsz vele elegendő C-vitamint: mivelhogyan aszkorbinsavval savanyítják mind valahányat, kiváltképp erősíti tested s lelked ama híres Borsodi, Arany ászok ecetera a többi hasonszőrű főzet. Talán kivétel nélkül mind, amelyet Hungáriában főznek vala. Ámde azon fajtájú leveknek, melyekbe oly botor módon nem tevének egyebet, mint komlónak virágát, perkelt gabona csiráját (nevezvén malátának e csodát) s természetszerűleg tiszta forrásvizet, nos, ezeknek hitvány butellái amúgy is egy polccal s eképpen egy árkategóriának neveztetett huncutsággal magasban valának a boltoknak nevezett templomoknak polczain - igaz magyari sörissza ehhez bizony nem nyula!

Bizony mondom néktek, ama bohémiai és alemann népek mind kihalnak, mihelyst Lodoméria felől a gyilkos náthaláz végigsöpör felettük, lévén balga főzőmestereik minden sörüket adalékos anyagok híján pancsolják öszve...

Ta-lány

Van ez a kép, szinte már szokásosan, az egyik kedvenc blogomról... Ha eltekintünk attól, hogy esetleg beállított, művésztermi fotóról van szó (sajnos nem láttam az egész albumot, nem lévén flickr-tag, de talán jobb is így, megmaradt az izgató kiváncsiság), és marad a talány:Egy bölcsész call-girlt látunk, akit sokáig várattak, és a mostani félévben mindig nála lévő barokk szöveggyűjtemény kölcsönkönyvtári kötetét olvasgatta, amíg a hájas, de puhafarkú bankárok berendelték a szalonba, hogy a mellei közül kanalazzák fel a crackkel elkevert félkilónyi kaviárt?

Egy copfos, de korpás hajú gimnáziumi tanár másodikos diákja - s egyben szeretője, és éppen papás-mamást... azaz próbaérettségit játszanak?
Egy fiatal egyetemista lány, aki szűz még, de mindig ilyen öltözékben ('vetkezékben') tanul a kollégiumi szobában, hogy megelőzze a barátnők ugratását, mikor szedi már fel azt a helyes tanársegédet?!
Szerinted?

"Kedvencek / megosztás": link linkek

Csak nem akar lecsengeni a Kertész-affér, de lassan megér egy posztot itt is. A Berlinbe a demokráciából emigrált híresség interjúi egyfajta coming out-tá nőtték ki magukat, tekintve, hogy a pár éves ÉS-beli interjú nem vert különösebb visszhangot a hazai literátus Holokausztiparosok körében (mindössze elcsitultak kicsinyt).
És ma látom a nol.hu cikkajánlóját: "Kertész: Kádár tömeggyilkos, a kádárizmus börtön volt... Nem a holokausztról írtam, ez tévedés". És a nol.hu cikkének fejlécében ezek a linkek: "Kedvencek / megosztás" LOL

(A messzi jövőbeni olvasók, köztük saját magam számára emlékezetfrissítésnek:
bedemárton konzi +rea reakció hungarisztán könyvesblog írói visszhangok (a többi még szerk alatt) - főleg a kommentek érnek kordokumentummá pár év múlva!)

jön a hideg

(via)

re-poszt: Írósztrájk

(több éve született egy régi blogomon,
sz'tem több olvasót érdemel :)
És ide is illik...

Világszerte felálltak íróasztalaik mellől az írók, hogy tüntessenek olvasóik ellen. A könyvipar és marketingesei miatt ugyanis soha egy művet nem az olvasott, aki értője lett volna a műnek. A borítók, a fülszövegek és a reklámok félrevezettek, mindent alá- illetve felülkalibráltak. A ponyvát keménykötésben, komolykodó magyarázattal adták ki, a komoly irodalmakat pedig (esszé, nagyregény, memoár) puhában, laza kísérő szöveggel, hogy ne csak az elit ínyét csiklandozza. Az írók pedig egyszer csak úgy érezték, senki nem érti őket. Nem a megfelelő olvasó választja a könyvüket.

Az írósztrájk nemzetközi volt, minden ország, nemzet írástudója részt vett benne, kivétel nélkül. Évekig nem írtak, egy sort sem. Évekig nem jelent meg új könyv, az irodalmi lapok megszűntek, nyomukban a kritikai szemlék is. Chilétől Norvégián és Algérián át Japánig nem született friss irodalom.

Jobb híján évekig csak olvastak az írók.
Mindent elolvastak, amit valaha szeretettek volna. Mindenki „könyves várólistája” ki lett pipálva, minden könyvkupacot kiolvastak, minden felírt nevet és címet megszereztek és legyűrtek.

Ahogy fogyott a listájuk, amit el kellett, ill. el akartak még az életben olvasni, rémület töltötte el őket: ezután nem lesz miről írniuk. Már mindet megírtak. Eddig azt hitték balgán, hogy mindig lehet mit írni, újat és még sosem voltat. És újszerűen. Pedig dehogy.

Próbálkoztak az asztalfióknak alkotni, de minden eredetinek tűnő mondatuk után beugrott egy nemrég olvasott író könyvének egy bekezdése. Ami még jobb is volt. A világ írószövetségei közt áramlottak ez emailek, telis-tele idézetekkel, meg sírás-rívással. Lassan minden író pszichológushoz járt, hiába.

Végül, akikben felülkerekedett a lelkiismeret (kevesekben), azok végleg letették a tollat. Új hivatást kerestek, eltűntek a világ tekintete elől. Akik írók akartak maradni, mert számítottak az ösztöndíjakra, és még mindig írni tudtak a „legjobban”, azok újra publikálni kezdtek. És újraéledtek az irodalmi mellékletek, újraindultak a kritikai lapok és kijöttek az első szépirodalmi kötetek is a nyomdákból.

Az olvasók kiéhezett sakálként vetették rájuk magukat.

Az Úr csengőhangja

Igeeeeen!

Az ismétlés a Tudás mamája

(klikk)

i. m.

Balkán

Kertészt és Demszkyt vacsoracsatán akarom látni, ahogy csevapcsicsát sütnek! (Az elég balkáni?!)

na ez a spam!

"Kedves xy! Dévényi Tibor 'Tibi bácsi' meghívott a következő Klubba, (...)"

Nem halt meg ő, csak befordult a falnak

"Mert romlott, üszkös a mi magyar lelkünk,

Vitéz kis ur, Gyulai Pál ur,
Kicsi valódnál benned többet leltünk
S nincs ütésed, mit meg nem érdemeltünk."

Bár ma Kertész 80-at ül a fél ország (a másik fele meg hörög, ami éppúgy gusztustalan, mint az előbbi fél nem kis része, amely csak gyáva buta sznob), bódult ódák tömjénszaga keveredik köpködők zsivajával, lassan már nincs is ebben semmi rendkívüli, én két szó után félreálltam, másik, csendesebb emléknap is van, a magyar panteonból minden napra jut legalább 2-3 évforduló: ma 100 éve fordult be a falnak a vitéz kis úr, aki vagdalkozott eleget az Aranyék utániakkal, de közben írt egy (kedvenc!) kisregényt is...

"Ezzel befordult, elaludt, s többé föl sem ébredt. A vén orvos és a főtisztelendő püspök csak hűlt tetemét találták. A temetés ez utóbbi rendelése következtében az elhunyt végakaratja szerint ment véghez. Temetési költségre kétezer forintot hagyott készpénzben, amely összeg a végrendelethez volt mellékelve. Díszes magyar ruhába öltöztetve nyújtóztatták ki diófa koporsójában, amelyet magas ravatalra helyeztek. Három pap jött el szolgálni; egyik a háznál fog könyörögni, a másik a templomban tart beszédet, a harmadik a sírboltnál búcsúztatja el a világtól. A marosvásárhelyi diákság reggeltől estig készült a nagy harmóniára. Az ebédlőt fekete posztóval vonták be, s festett címereket szögeztek a koporsó födelére. A kis Mányi a tavasz legszebb virágaival hintette be a koporsót, s egész nap legyezte a halottat."

ha szól az orgona, ... de innen már csak kottában tudnám elmesélni, milyen az.

gyűlölöm a hétvégéket. ennél jobban már csak az ünnepnapokon rosszabb.

már régen linkeltem a kedvenc blogomra

(via)

szálkák

Szeretnék már egyszer csak annyinak lenni, amennyiről tudom is, hogy vagyok, és nem annak a többet akarónak lenni, aki közben mégis tudja, hogy ennél sokkal több már nem lehetek.

szia, jövő

"Dugókat, áramkimaradásokat okozott és milliók fagyoskodtak Pekingben az Időjárás-módosító Hivatal által előidézett heves havazás."

bizalmatlanság

Este az abc-ben kértem mortadellát, volt még pár szelet, a pultos néni mégis, kedvesen azt ajánlotta, inkább vegyek mást, nem látszott réginek: még nem romlott, mondta, de rég kint van és beszáradhatott... Aztán eszembe jutott, lehet, csak ő akarta hazavinni a maradékot? Bennem van-e a hiba?

október

Trilógia / Agota Kristof

Szőrös pisztráng : izlandi regék és mondák

Foghíjak / Bohumil Hrabal
Vörösróka : szimultán versek / Pollágh Péter
Kedves ismeretlen / Kemény István
István király blogja avagy Hogyan alapítottam meg Magyarországot valójában? ómagyar szatíra / Kácsor Zsolt
90 klasszikus könyv türelmetlen olvasóknak / Henrik Lange
Kazohinia / Szathmári Sándor
Érik a vihar : riport Miskolcról / Moldova György
Notesz / Otto Weininger
Hírnév : regény kilenc történetben / Daniel Kehlmann
Svindlerek / Jim Thompson

mint szankülott,

mindig bámulom, hogy a nők térdnadrágja és csizmája milyen pedantérikus pontossággal pásszol.

Hogyan oszd el 43 zacskóba a férjed

Kirino Natsuo: Kín
ford. Komáromy Rudolf
Kelly, 2009
japán/krimi/szocio

[linkek: evocatio, és ide írtam kommentben eredetileg]

Napjaink Japánjának közérzetéről fest véres, zolai képet. Ott van ugye pl. a szüleivel sok éve nem beszélő kamasz, a feleségével nem beszélő férj, aki csak vacsorázni jár haza, a volt férje anyját pelenkázó nő, aki csak szakaszokban alszik napi 6 órát, az harmadik műszakos családanyák, akik pár fillérért élnek idegörlő éjszakai életet, és akik családjuk rabszolgái, a szexuális nyomora miatt szatírkodó alak(ok) az éjszakai gyárudvaron, az ambiciózus könyvelőnő, akit kicsinál a kispöcsű maszkulin japán világ (az egyetlen sodró erejű és igazán értékes fejezet), és a többi... Meg persze 4 hősnőnk, az egymással később hajbakapó háziasszonyok: az irigy, a buta, a talpraesett és a lúzer. (Vagy lehetne sorolni másképp is.)

Egy mondatban, miről szól, némi spoilerrel:

Fittyfasz

(via)

Már tudom, mit érezhetett Huxley és minden más disztópia írója (persze nem mérem hozzájuk magam), látván, hogy megvalósul, amit írtak... amit egykor magában kacarászva kitalált az író, hogy na végre, egyszer a képzelet felülmúlja a valóságot, hát a fittyf***t, a valóság mindig húz mág egy lapot akár a húszra is, és még így is nyer... Szörnyű látni fajtársaink (mert semmi más nem köt hozzájuk, csak a genom) rossz vicceit... természetesen én már szóltam... de már a marhulásomon is túlépett az idő.