2009. november 14., szombat

re-poszt: Írósztrájk

(több éve született egy régi blogomon,
sz'tem több olvasót érdemel :)
És ide is illik...


Világszerte felálltak íróasztalaik mellől az írók, hogy tüntessenek olvasóik ellen. A könyvipar és marketingesei miatt ugyanis soha egy művet nem az olvasott, aki értője lett volna a műnek. A borítók, a fülszövegek és a reklámok félrevezettek, mindent alá- illetve felülkalibráltak. A ponyvát keménykötésben, komolykodó magyarázattal adták ki, a komoly irodalmakat pedig (esszé, nagyregény, memoár) puhában, laza kísérő szöveggel, hogy ne csak az elit ínyét csiklandozza. Az írók pedig egyszer csak úgy érezték, senki nem érti őket. Nem a megfelelő olvasó választja a könyvüket.

Az írósztrájk nemzetközi volt, minden ország, nemzet írástudója részt vett benne, kivétel nélkül. Évekig nem írtak, egy sort sem. Évekig nem jelent meg új könyv, az irodalmi lapok megszűntek, nyomukban a kritikai szemlék is. Chilétől Norvégián és Algérián át Japánig nem született friss irodalom.

Jobb híján évekig csak olvastak az írók.
Mindent elolvastak, amit valaha szeretettek volna. Mindenki „könyves várólistája” ki lett pipálva, minden könyvkupacot kiolvastak, minden felírt nevet és címet megszereztek és legyűrtek.

Ahogy fogyott a listájuk, amit el kellett, ill. el akartak még az életben olvasni, rémület töltötte el őket: ezután nem lesz miről írniuk. Már mindet megírtak. Eddig azt hitték balgán, hogy mindig lehet mit írni, újat és még sosem voltat. És újszerűen. Pedig dehogy.

Próbálkoztak az asztalfióknak alkotni, de minden eredetinek tűnő mondatuk után beugrott egy nemrég olvasott író könyvének egy bekezdése. Ami még jobb is volt. A világ írószövetségei közt áramlottak ez emailek, telis-tele idézetekkel, meg sírás-rívással. Lassan minden író pszichológushoz járt, hiába.

Végül, akikben felülkerekedett a lelkiismeret (kevesekben), azok végleg letették a tollat. Új hivatást kerestek, eltűntek a világ tekintete elől. Akik írók akartak maradni, mert számítottak az ösztöndíjakra, és még mindig írni tudtak a „legjobban”, azok újra publikálni kezdtek. És újraéledtek az irodalmi mellékletek, újraindultak a kritikai lapok és kijöttek az első szépirodalmi kötetek is a nyomdákból.

Az olvasók kiéhezett sakálként vetették rájuk magukat.

1 megjegyzés:

NA írta...

Jó:-)