
(...)
Babette egy farönkön ült. Körülötte annyi fekete üst és serpenyő hevert, amennyit a nővérek egész életükben sem láttak. Babette most éppen olyan sápadt és kimerült volt, mint azon azestén, amikro megérkezett a lelkészházba és ákultan rogyott a küszöbre. Még csak egy pillantást sem vetett a nővérekre, éjfekete szeme a messzi ávolba révedt.
Rövid csönd után rájuk emlte tekintetét és így szólt:
-A Cafe Anglais szakácsa voltam.
(...)– De hisz ezek az emberek, akiknek a nevét felsorolta, Babette, ezek a hercegek és Párizs urai… maga ezek ellen harcolt! Hiszen maga communard volt! Az a tábornok, akit megnevezett, az lövette le a férjét és a fiát, Babette! Hogy tudja siratni ezeket az embereket? (…)
– Értsék meg, Mesdames – szólalt meg végül – ezek az emberek hozzám tartoztak, az enyéim voltak. Arra nevelték és taníttatták őket, – nagyobb költségen – kedves kis hölgyeim, mint amit Önök egyáltalán el tudnak képzelni – hogy megértsék, milyen nagy művész vagyok én. Boldoggá tudtam tenni őket. Amikor tudásom legjavát adhattam nekik, tökéletesen boldoggá tudtam tenni őket.
*

- Természetesen zsemlemorzsában. De nem azt a kispolgári gazságot értem alatta, hogy alantas kenyértöredéket megszárítunk a kamrában, zsákba kötve - és megborzadt -, hanem friss péksüteményt zsírtalanul, nyílt láng felett teljesen átsütünk, majd megreszeljük.- Úgy látom, szakember - fejezte ki elismerését Senki Alfonz.
- Levin vagyok
- vetette oda egy vértanú drámai önmegvetésével, mint aki bizonyos abban, hogy mi is elszörnyedünk e név hallatára. De egyikünk sem tudta, hogy kicsoda volt polgári életében ez a Levin. Megkérdezni nem mertük, ha már olyan gőggel közölte. Talán fájna neki a tájékozatlanságunk e nagy nevet illetően. -Csakugyan? - érdeklődött ravaszan Tuskó Hopkins, mert mégis szerette volna tudni fegyvertársunk hírességének az okát. - Ön Levin lenne, a híres izé...? na..."
1 megjegyzés:
Gyönyörűgyönyörű!
Megjegyzés küldése