2009. augusztus 29., szombat

Arany ászok a goldenblog partin

Legalábbis a kiírások szerint ez lett volna a hiénázók ingyensöre az uszályon, és rejtély, vajon a szójátékra kattant-e rá a szervező hvg-s, vagy csak simán sóher volt, de szerencsére lecsapták, bár még volt ideje teleaggatni a fedélzetet a téves infókkal, és helyette 2 másik (nép)sört mértek. A boraik még siralmasabbak voltak, a szódát csak javítani kértük bele.
Ja, a szervezők: legelső beható élményem az estén az volt, hogy egy szépséges szervezőlány szájon vágott egy elosztóval, mikor a háta mögött próbáltam ránavigálni magam a hídra a sötében. Ebből egyes kalandregényekben már szerelem születik, de a lány sajnos nem olvassa Rejtőt.
Szóval új bloggerismerősre nem tettem szert (bár akkor mi a faszért írok róla?)
Avatar-maszkban többeket ismertem volna fel, ez így csak egy nagy kavalkád volt. Az első helyezettek felbukkantak egy-egy percre a reflektorfényben, de a tömeg zöme ismeretlen maradt sajnos.Magisterrel és Magisterné Orsival, aki ikreket bújtat a pocakjában, akkkora hamburgereket faltunk, hogy arról Malackarajék folytatásos posztot írhatnának - apropó, a hídon bemutatkoztam két tagjuknak, és félrészegen biztosítottam őket rajongásomtól. Hát eléggé megijedhettek... :) Elárulom egyébként, hogy gyanúsak nekem ezek az "amatőr" (nonprofit) szakácsmester hölgyek: annyira karcsú teremtés pl. ez a kedvesdrága Péter Anna is (a képen), hogy gyanúm szerint csak főz, de sosem eszik. (Akkor minek főz? Persze, a férjének. De akkor kérem átsorolni a blogját a szerelmes-párkeresős (-megtartós) kategóriába.)

5 megjegyzés:

csipkepitty írta...

Péter Anna valószínűleg eszik is. A múltkorában a Velveten szép nagy terjedelemben számolt be arról, hogyan kényszerült fogyókúrára. ;-) (Egyébként meg minden bizonnyal mázlista is, szerencsés alkattal...)

pável írta...

persze.. és milyen csinos. Duplairigylem a férjét...

G.d.Magister írta...

Murci bátyám, a szád, mint a Bécsi kapu... :) De hát így volt, indeed. Nem volt rossz este, bár néhány swimming pool koktéllal kellemesebb lett volna, (stílusosan), de hát így sikerált.

Névtelen írta...

Mi is félrészegek voltunk :)
PA

pável írta...

kik? :)