'10 januári olvasónapló

Megint újraolvastam az Őfelsége pincére voltam-ot és elindítottam vele a világ mindenkori legjobb 10 könyve polcot a molyon; rájöttem, hogy Kehlmann nagy bűvész: első, remek könyve óta csak a hírnevéből él, vagy lehet, hogy csak gyengélkedik - bár az ilyet szimulánsnak hívják; egy kolléga az orrom alá nyomott egy érdekes vallásos regényt, és láss csodát, tetszett A viskó, mert abszolút  felszabadult fantáziával írták, nem dogmatikusan - bírálói olykor azok; Tóth Kriszta kisprózáját csak versei múlják felül; Iancu Laura talán a maga számára is világossá tette, bár ebben nem bízom annyira, hogy érdemesebb prózával próbálkoznia, mint versekkel; olvastam tovább a bohémiaiakat, sajnos nem sok szerencsével: sok ott is a béna, sőt, találtam még gyenge skandinávokat is, ilyenkor úgy fáj a szívem... túl elfogult vagyok; Bohémia ügyében még kitartok, a következő hónap még a cseheké lesz (aztán nekilátok az izraeli íróknak, hogy naprakész legyek valamelyest az árpilisi díszvendégekből a könyvfesztiválon); láttam felépülni A katedrálist és láttam a 13. századi jövőjét is... ecetera ecetera.

Végigfuttatva a szemem a havi listán, az egyik legüdítőbb emlék A királynő olvas c. angol kisregény; a legnagyobb csalódás pedig Szerb Antal VII. Olivére: talán sokkal többet vártam tőle? Nagyon érdekes felfedezéseket is tettem, C. Dexter nyomozójának története eléggé zavarbaejtő; másrészt megismerkedtem egy végtelenül meseszerű házmesterrel, egy elegáns sündisznóval.